2015. augusztus 5., szerda

Bisericuta (ejtsd: biszerikuca) - Templomok a váradi lakótelepeken 1.

Számomra az igazi lakótelepi templom szimbóluma: három oldalról blokkok veszik körül, nagy sugárút mellett áll, eléggé forgalmas helyen van ahhoz, hogy csomópont és viszonyítási pont legyen, villamosmegálló van mellette. Ez utóbbi a nevét viseli, hivatalosan is Bisericutának (ejtsd: biszerikuca - ford: templomocska) hívják a Nufarulban az utolsó előtti megállót. 

Maga az épület a tipikus ortodox templomokra hasonlít, csak sokkal kisebb: olyan, mintha egy nagy, monumentális katedrális mini verziója lenne, innen is gondoltam, hogy nem a lakótelep kiszolgálására jött létre.
Románok mindig is éltek Váradon, csak nagyon kis számban. 1920 után kezdtek el masszívan betelepedni, de eleinte nem erre a környékre, hanem főleg az állomás mellé, és a mostani Rogériusz negyedbe, ami akkor a város éléskamrája volt, ott laktak ugyanis a bolgárkertészek, és azok a földművesek, akik háztáji keretekben termelték a zöldséget, gyümölcsöt. Az ott, nekik épült templom jóval nagyobb, egy későbbi bejegyzésben azt is megnézzük.

A hivatalos neve: Bisericuta Ortodoxa Sfanta Nicolae 

A neten viszonylag kevés információ van róla, annyit azonban sikerült kideríteni, hogy a templomot 1946-ban építették, tehát sokkal régebben, mint a körülötte lévő blokkokat. Ez a lakónegyed a régi Szőllős falu helyén épült az 1970-es, 1980-as években. Ha Félix felé tartunk a városból kifelé, akkor jobb oldalt lesz a templom, a lakónegyed újabban (a '80-as években) épült részén.

https://www.google.hu/maps/place/Bisericu%C8%9Ba/@47.0334222,21.9493049,15z/data=!4m2!3m1!1s0x0:0x9eb6ad52664fa7a2?sa=X&ved=0CI0BEPwSMA9qFQoTCI_ws97FkccCFSc52wodUQUDDw

Gyakorlatilag körbevették blokkokkal a templomot, de annyira, hogy a legközelebbi lakások körülbelül 10 méterre vannak a kerítéstől. El tudom képzelni, mennyire örülnek itt a harangozásnak.


Gyerekkorom legjobb barátnője lakott erre, így sokszor megfordultam a környékén, mindig hatalmas élet folyt a kerítése mellett. Mindig árult itt valaki valamit: idősebbek zöldséget, gyümölcsöt, télen diót, lekvárokat, cigányasszonyok zoknit, órát, mikor mire mutatkozott igény.
És mindig, de mindig nyitva volt a kapu és a templomajtó. A mérete és a formája mellett ez a nyitottság fogott meg benne először.


Akit érdekel, hogy néz ki belülről, itt megnézheti:

2015. augusztus 3., hétfő

Isten lakótelepen (is) lakik

 Megszületnek a lakótelepi templomok
A lakótelepek születésének korában a vallásos élet gyakorlása, a templomba járás nem tartozott a legkívánatosabb tevékenységek közé, ugyanakkor a lakótelepekre költözők jelentős hányada falusi környezetből érkezett, ahol a hitélet, a vallásosság meghatározó része volt a mindennapoknak. Az iskolák, óvodák, üzletek mellé így bekerültek a templomok is a lakótelepekre, igaz, nem olyan őrült számban, mint ahogyan építésük az utóbbi húsz évben folyt. 


Romániában az államvallás az ortodox vallás volt, lakosainak 87%-a most is ortodox, így nyilván nekik van a legtöbb templomuk.'89 előtt nem mindig bíbelődtek az építéssel, egyszerűen elvették egy másik, kevésbé dotált egyház templomát, például a görögkeletiekét. '89 után aztán beindult az építés a lakótelepeken is, ami nem mindenkinek okoz örömet, még akkor sem, ha ezeket a templomokat valóban használják, megtöltik vasárnaponként.

Egy ismerős nemrég adta el a blokklakását, még éppen időben, mellé ugyanis templomot építenek, és pusztán ez a tény 5000 euróval csökkentheti a vételárat Váradon, de gondolom máshol is.


Új sorozatot indítok a blogon, melyben a váradi lakótelepek templomait fogom bemutatni, amennyire lehet, egyrészt képekkel, és ahol találok valamiféle adatot, történelmet, ott szóval is. Nem fogok foglalkozni a nagy templomokkal, mint a Holdas templom vagy a Bazilika, csupán azokkal, melyeket lakótelepre vagy azok szélére építettek. A válogatás önkényes, teljesen a kedvem határozza meg, és az adott létesítményhez kapcsolódó emlékek.


Hova tovább?
Az elmúlt 20 évben 4000 ortodox templom épült fel. 


"(2013-an) két tucat civil szervezet nyílt levélben kérte a Parlamenttől a költségvetési törvény vitája kapcsán, hogy állítsa le az egyházak állami finanszírozását, és fordítsa az így megtakarított pénzt az oktatásra, kutatásra, egészségügyre. <> – fogalmaz a tiltakozó levél.