Blokkok

Biciklitároló

2011-10-25T23:43:00.003+02:00

A lakótelepen szinte mindenre születik egyedi megoldás, miért pont a bicikli tárolására ne lenne alternatív mód?
Forrás

Amire szerény vagyok

2010-05-12T20:29:00.002+02:00

Interjú a koos.hu-n, a Magyar Építészeti Blogok (MÉB) között. Köszönöm innen is a lehetőséget!

A szomszéd fűje

2010-05-12T19:46:00.014+02:00

A panelrekonstrukciós program, bár elindult Romániában is, egyelőre nagyon lassú ütemben halad, és ami ennél is aggasztóbb, megáll az épületek felújításánál. A lakótelepek egyik látható problémája a sok szürke, látszólag elavult és régi épület. Nilvánvaló, hogy a lakótelepen élők közérzetét ez határozza meg elsősorban, a feltevésem az, hogy ha a felújított, színes épületek lennének túlsúlyban, akkor a hangulat is jobb lenne arrafelé. De vajon elég-e ennyi ahhoz, hogy megváltozzanak a lakótelepekkel kapcsolatos előítéletek?

A kilencvenes években nagyon jó volt gyereknek lenni a blokkokban és a körülöttük lévő területeken. Nem voltak zavaróak a nagy, szürke épületek, mert olyan közösség alakult ki, amelyik feledtette ez az "apró" hátrányt a belváros patinás, régi épületeivel és a kertváros új lakóházaival szemben. A közösség volt a lényeg a hetvenes, nyolcvanas évek beköltözői számára is. Akik akkor fiatalként vagy középkorúként oda költöztek még tudták mekkora ereje van annak, ha az ember a két kezével ültet el egy fát, szerel meg egy padot, gondozza a blokkok között lévő zöldövezetet.

A panelprogram sajnos elfelejtette figyelembe venni, hogy nem elég felújítani az épületeket, segíteni kell a közösségek újjáalakulását, létrejöttét is. Persze van spontán folyamat is, egy zömében nyugdíjasok lakta blokkban biztosan takaros a kiskert, illetve az internet és a számítógépek elterjedésével sok-sok belső hálózat jött létre, ahol a fiatalabbak cserélgetnek ezt-azt, játszanak mindenféle játékokat. Szóval az emberekben megvan az igény.

Ezt az igényt igyekszik most felébreszteni a váradi városvezetés akkor, amikor a lakótársulások kezelésébe adja, kérésre, a blokkok közötti zöldterületeket. Ingyenesen.

Eddig a történet pozitív része. Ahogy olvasom a zöldövezetekre vonatkozó rendeletet egyszer csak szemet szúr egy félmondat, mi szerint a területek karbantartásával kapcsolatos munkákat a lakók végezhetik maguk, megbízhatnak egy magáncéget a feladattal, de kérésre a Polgármesteri Hivatal is biztosít munkásokat, a számlát pedig a lakótársulásra állítja ki a hivatal ebben az esetben. Elolvasom még egyszer és megpróbálom lefordítani: arról van tehát szó, hogy a terüetet, amit a városnak kellene saját költségen rendben tartani most ingyen átpasszolják a lakótársulások kezelésébe, és ha megrendelik a hivataltól a lakók, akkor az eddig ingyen végzett munkáért fizethetnek. Azon már meg sem lepődöm, hogy a rendeletben a kötelességek jóval meghaladják a jogokat. A jogok között szerepel többek között, hogy a lakók használhatják ezeket a zöldterületeket. Lefordítom: az amúgy is közös, a lakástulajdonosok osztatlan tulajdonában lévő területet, amit eddig is használhattak, mostantól deklaráltan is használhatják.

Valahogy így néz ki az, amikor egy elfogadható nyugati példát megpróbálnak nálunk a gyakorlatba ültetni.

Amit én elfogadható egyességnek tartanék: kerüljön az amúgy is osztatlan közös tulajdon a lakótársulásokhoz, a város pedig, mint ahogyan eddig is, kérésre ingyen biztosítson ott bizonyos munkálatokat, elvégre a lakótelepeken lakók is fizetnek mindenféle helyi adót, például ingatlanadót. És, hogy ne a nulláról kelljen kezdeni szervezzenek tancsadást is azoknak, akik igénylik, hogy mégis milyen növényzetet érdemes odatelepíteni, melyikkel mennyi munka van, mikor mit célszerű elvégezni. Nem ártana az sem, ha utcabútorokra is futná, hogy ne legyen annyiféle lóca, pad, szék, vas, beton ülőke a tömbházak lépcsőházai előtt, hanem lehetőség szerint legyen egységesebb a negyedek képe. Ahol arra van lehetőség, és a tér nagysága megengedi, oda továbbra is tervezzenek játszótereket, foci-, lábtenisz-, kosárlabda pályákat. Ezek elvétve és nagyon lepusztulva most is megvannak a lakótelepek belső, forgalom szempontjából csendesebb részein.

A rendeletet azért összességében mégis jónak tartom, még akkor is, ha van benne pár ilyen balkáni megoldás. Végre feltűnt valakinek, hogy vannak nagy és kihasználatlan zöldterületek, melyek alkalmasak arra, hogy néhány esetben közösséget hozzanak létre maguk körül.

Senkiföldje

2010-03-07T22:29:00.020+01:00

A lakótelepek egyik legnagyobb megoldatlan problémája azoknak a helyeknek a felhasználása, melyek látszólag nem tartoznak senkihez. Házak előtti terek, melyeket egy-egy szorgos öreg kéz beültet virággal, de a gondozásuk már esetleges. Házak közötti részek, melyek igazán egyik tömbhöz sem tartoznak. Sétányok, játszóterek, út menti sávok - most a tél végével, a tavasz kezdetével látszik igazán, melyiket gondozzák rendszeresen, és melyiken lesz csupán gaz nyáron is.
A legegyszerűbben az utak menti részek, járdák hasznosulnak: minden szabad négyzetméteren autók parkolnak. A helyek a szokásjog alapján alakulnak ki, ha sokáig és rendszeresen parkolsz ugyanoda, akkor előbb vagy utóbb megszokják a szomszédok, hogy az a te helyed. Annyra így van ez, hogy egyik kedves szomszédunk képes volt vasárnap reggel hétkor felcsengetni hozzánk a kaputelefonon, hogy az ő helyén parkolunk. Lakótelepen, ahol nincs fizetett, bérelt hely, csak a szokásjog.

Ez egy igazán különlegese eset, nem túl gyakori, már csak azért sem, mert annyi hely nincs, hogy mindenki kialakítsa a saját garázsát. Próbálkozások persze vannak, nemrég olvastam, hogy Szatmáron elkezdődött valami a lakótelepek rendezése ügyében, és az első lépés az illegálisan felhúzott garázsok ledózerolása lesz. Azért itt látszik, hogy a blokkban lakóknak is vannak elképzeléseik a környezetről, a lakások külső felújításáról, az ablak előtti kiskert gondozásáról, csak éppen ezek a törekvések még nem állnak össze, nem sikerül közösséget verbuválni mögéjük, így marad a magányos harc.

Igazi sártenger látható a lenti képen, aminek azért sikerült ilyenné válni, mert annak idején ezt az átjárót elfelejtették lebetonozni. Parkolásra nem teljesen alkalmas, járni azonban kell valahol, így a kiskert kialakítása is elmarad.

Jó megoldás lenne (és erre a blokkok építésekor is gondolhattak), ha a senkiföldjéken játszótereket, kis parkokat alakítana ki a városvezetés, esetleg tenne egy két padot egy-egy asztallal. A Körös-part különösen jó választás lenne, nyáron így is sokan jönnek ide kocogni, kutyát sétáltatni, bandázni, miccset sütni. A régi játékot a helyiek próbálták valahogy használhatóvá tenni, ez lett belőle:

Ezzel az előre gyártott, el nem lopható vas hintaszerkezettel azonban nem nagyon van mit kezdeni:

Itt valamikor padok és asztalka volt, aztán gondolom az idő megette és a pótlásra, felújításra már nem telik a városnak.

Így is lehet: a közös kukák helye a közös telken:

Nagyon rég áll már ez a valami a Körösben, közvetlenül a gyaloghíd mellett. Egy-két nyáron vizibicikli- és csónakkölcsönző állt itt, lehet, hogy még annak a maradványa, de ugyanezzel az erővel bármi más is lehet.

Nemrég kialakítottak a sétány legforgamlasabb részén egy játszóteret, semmi extra, inkább csak arra jó, hogy a gyereküket tologató anyukák ne a betonon álljanak meg trécselni (mint egyébként a folyó másik oldalán)

Azért is szomorú az egész, mert tulajdonképpen egy nagyon jó lakótelepről van szó: tíz percre van a központtól, viszonylag sok a zöld terület, az emberek máshonnan is szívesen járnak ide, kis ráfordítással itt lehetne a legkönnyebben közösségi tereket kialakítani. A folyó másik oldalán van a sportcsarnok, egy strand, egy-egy elkerített focipálya és teniszpálya. Mindenki megtalálhatná itt a szórakozását: séta, kocogás, kutyasétáltatás, csónakázás, vizibicikli, piknik, napozás -mint ahogyan az emberek most is ezért járnak ide, csak mivel nincs semmi infrastruktúrája a dolognak jelenleg nyáron inkább a balkán feelinget erősíti a hely.

Kínai elvitelre

2010-01-19T22:39:00.012+01:00

Kaptam ma egy mailt, melynek csak ennyi volt a tárgyába írva: Kínaiak építkeznek, kisebb döccenőkkel...

Jó lett volna, ha nálunk is ilyen anyagokkal dolgoztak volna, mint kínai barátaink, hogy egy tíz emeletes épület ha eldől, akkor még az abalküvegek sem törnek ki.

Lássuk, hol csúszott aprócska hiba a számításokba.

Valószínűleg a tervező úgy gondolta, hogy a Kínát sújtó népességi problémák miatti ottani parkológondokat egy huszárvágással megoldja és az újonnan épülő lakótelepen eleve létrehozzák a mélygarázsokat. A lakóépület elkészülte után ki is ásták mellette a 4,6 m mély gödröt.

De gondolom az építkezések Kínában is a csiga sebességét veszik alapul a tervezésnél és még inkább a kivitelezésnél, ezért a szép új gödör sokáig állt befedetlen. Az esőnek parancsolni nem lehet, szépen feláztatta a déli oldalon lévő gödör falát, amitől a lakóépület egy kicsit elbizonytalanodott. Embereink a kikotort földet az épület északi oldalán helyezték el (mintegy 10 méter magas halmot képezve), mely mennyiség a fizikai törvények értelmében egyszerűen szólva nyomni kezdte az épületet körülvevő földet.

A betonoszlopok egy szép napon úgy döntöttek, sok a jóból, a 3000 tonnás nyomás mégse kutya, bele lehet ám fáradni, ők is megroppantak kissé.

Az épület pedig fejet hajtott a természet törvényei előtt, ha már az építész nem tette.

Így jött létre a világ nyolcadik csodája.

Szívesen megadnám a forrást, egyik képen szerepelt is a http://www.soufun.com/ honlapcím, de sajna semmit nem tudtam róla kibogozni.

Faluház

2010-01-17T16:26:00.007+01:00

Tegnap éjjel nem egészen józan társaságban hosszan ecseteltem, hogy mi értelme van a blokkok felújításának, ha már abban többé-kevésbe meg tudunk egyezni, hogy ledózerolni nem lehet őket, mert akkor hová tennénk például azt a közel két és fél millió magyarországit, aki jelenleg panelben él.

Az óbudai Faluház - Kelet-európa legnagyobb lakótömbje - 2009-ben teljes felújításon esett át: szigetelés, esztétikai megújulás, napkollektorok felszerelése. Mi még 2008-ban készítettünk néhány fényképet a környéken, írtam is bejegyzést annak idején a kirándulásunkról.
Most négy képpel szeretném érzékeltetni, hogy szerintem miért volt értelme.

Ilyen volt:

Ilyen lett:

Távolabbról:

A legutolsó kép forrása az Óbudai blog, ahol külön bejegyzés van a fejújításról.
Még több felújítás előtti kép a házról és a környező blokkokról ITT.

Ahol a panelház a valódi luxuscikk

2010-01-11T23:59:00.013+01:00

Amikor a hugom által küldött képeket feltettem erre e blogra, akkor megkockáztattam azt a feltevést, hogy Indiában sem a legtehetősebbek laknak blokkokban. Nagyon nagyot tévedtem. Kevés blokk van ugyan, de viszonylag sok magánházat építettek paneles technológiával - az igazán gazdagok, mert ők azok, akik megtehetik. Nem kezdenék most itt hosszú ismertetésbe az indiai lakásviszonyokról - egy szál takarótól a tizenkét szobás házig -, de a decemberi villámlátogatásom során meggyőzőhettem róla: itt csak a tehetősek lakhatnak blokkban, és úgy egyáltalán, európai fogalmaink szerinti házban.

Chandigarhban nagyon sok szép blokkot láttam, ami nem véletlen. Ez a város jelképezi India függetlenségét, hiszen az első tervezett városként vonult be a történelembe, mintegy hatvan évvel ezelőtt. Tervezője nem más, mint Le Corbusier. Maga a város emberi testhez hasonlatos, szektorokra van osztva, középen természetesen a 17-essel, a város szívével. A külső szektorokban vannak a lakónegyedek, melyekben szép számmal találunk négy elemetes blokkokat. Annyi volt csak a gond, hogy mindig este, sötétben jártunk arrafelé, így nem sok képet készíthettem róluk. A képek megnézése előtt muszáj kihangsúlyozni: ezek kifejezettem jó lakókörülményeket ábrázolnak.

Fogalmam sincs, hol készítettem ezt a képet, érzésem szerint Delhiben, de lehet, hogy Agra és Jaipur között félúton. Annyira lenyűgözött India, hogy elfelejtettem jegyezni a képeim helyszíneit.

Ez a kép bitosan Chandigarhban készült, méghozzá a központban, a 17-es szektorban. Az érdekessége az, hogy Ré szerint ezek nem lakóházak, hanem a földszinten lévő üzletekhez ratozó irodák vannak bennük.

Sétatér

Nagyon ritka, hogy ennyire renben, tisztán legyen tartva épület, mint ez a blokk. Szerintem itt vagy nagyon európaiak laknak, vagy nagyon gazdagok.

A nyomor itt kezdődött, amikor félig összeomlott épületek között megláttunk egy viszonlag épen maradt panelt (azért elég fura erre az épületre a panel kifejezést hasznélni).

Ha nem láttam volna a saját szememmel a száradó ruhákat, nem hinném el, hogy itt emberek laknak. A dévai blokkok ezekhez képest körpanorámás lakosztályok.

Arra lennék kíváncsi, hogy itt engednék-e a hatóságok, hogy egy ilyen épületben emberek lakjanak. És nem elsősorban a környezetre gondolok. Másrészről viszont simán lehet, hogy a leesett vakolat alatt örök időkre megmaradó szerkezet lapul.

Aki nem volt még Indiában, nem is érti, hogy mekkora szó egy sallang és díszítésmentes épület ebben a csili-viliket imádó és használó országban. Aminek az első indiai blokkokról szóló bejegyzésben még úgy örültem, hogy helyi sajátosság, kis díszítés, a-magunk-képére-formálás, meg minden, azt most pontosan annyira feleslegesnek érezném ezen az épületen.

A kép csalóka, ez sem lakóház, hanem hotel. Méghozzá a drágábbik fajtából.

Ez már Delhi, igazi blokk.

Indiában elnézve a lakásviszonyokat én megtanultam megbecsülni azt a huszonhárom négyzetmétert, amin lakunk.

Nyári zápor

2009-11-21T15:56:00.007+01:00

Fárasztó, öt órás út után hazaérni bárki számára megnyugvást, örömöt jelent, függetlenül attól, hogy a haza egy magánház nyugalmát és csöndjét vagy egy blokk állandó éjszakai neszeit jelenti. Mindig éjjel érkezünk, mindig fáradtak vagyunk, és mindig az az egyetlen kívánságunk, hogy egy cigaretta után végre bezuhanjunk az ágyba. Ha azonban az egy cigarettányi időben a szemünk előtt zajlik le egy égiháború, akkor nyilván nem tehetünk mást, mint előkapjuk a fényképezőgépet, és igyekszünk elkapni egy-egy pillanatot.

Ismételjük el még egyszer: éjjel kettő van.

Itt kezdtük sejteni, hogy lesz mit fényképezni azon az éjszakán.

Nappal sincs több fény, mint egy-egy kiadós villám után.

Akik azt kívánják, hogy bárcsak csapna bele a villám az összes blokkban, panelbe, azok már biztosan látták lelki szemeik előtt az alábbi képet:

És innen már csak szokásos éjszakai nyári zápor van.

A képeket P. készítette, így én most tartózkodnék a technikai megvalósítás részletezésétől.

Szép hajnal hasadt, nem?

2009-11-09T23:54:00.016+01:00

Kolozsvárról még nem kerültek fel képek a blogra (viszont egy videó volt már itt), mert bár többen ígérték őket, egyelőre csak arra támaszkodhatom, amit én készítettem. Nagyon ritkán járok arrafelé, nyáron is csak éppen, csak átutazóban, csak mutatóba voltunk, de így is sikerült a Hajnal negyedben készíteni néhány képet. Nem tudom ugyan, hogy miért kapta annak idején a negyed a Hajnal nevet, de el tudok játszani azzal a gondolattal, hogy a szocializmusban ez egy szép kezdetnek indult, és a mostani senkiföldjére jóval több blokkot terveztek, mint amennyi végül megvalósult.

Ezeket láthatták még a szüleim is, amikor mondjuk felsétáltak a Hasdeuból az Obsziba.

Az alsó kép az obszi, az építészhallgatók, informatikusok, mérnökök bentlakása, hiszen a szocialista diákoknak pontosan olyan kollégium dukált, mint a haza építőinek, mint a dolgos népnek.

Ezek már újabbak, bár nagyon igyekeznek, hogy lepusztultságban utolérjék társaikat.

Azt azért sose fogom megérteni, hogy mi vitte rá a tervezőt, hogy csak a felső három emeleten legyen körbe balkon.

"Kapuk, falak, sorompók"*

2009-11-09T23:29:00.004+01:00

Olvasom Cséfalvay Zoltán könyvét a lakóparkokról, ezen belüli is pedig a sprawl jelenségről. Arról a folyamatról, hogy hogyan költöznek először csak a tehetősebbek, majd a középosztály tagjai is egyre kinnebb és kinnebb a városból, hogy néptelenednek el a belvárosok, és ezzel párhuzamosan hogyan duzzadnak egyre nagyobbra az elővárosok. A folyamat több, mint érthető számomra: ez az egyik legjobb módja (volt) annak, hogy az amerikai nagyvárosok problémáját maguk mögött hagyva, mintegy megszökve ezek elől, az amerikai fehér középosztálybeliek újra megteremtsék maguknak az élhető, biztonságos, jó levegőjű környezetet, nem messze a belvárostól, ahová aztán bejárnak dolgozni. Csakhogy. A problémák elől ilyen módon nem lehet elbújni, nem lehet nem tudomást venni róluk, mert a bandák, a drog, a bűnözés idővel a kertvárosokban is megjelennek.

Annak kapcsán jutott ez éppen most eszembe, hogy amikor legutóbb otthon jártam, akkor érdekes jelenségre lettem figyelmes: Várad határában egy-két éve elkezdtek kiépülni az amerikai minta szerint szerveződő lakóparkok. Nem, nem azok, amelyeket Budapesten annak hívnak már két hasonló felépítésű épület létrehozása után. Azok a zárt lakóparkok jelentek meg a város határában, melyek bejáratánál sorompó van, melyekben 24 órás portaszolgálat működik, melyekben bent vannak az üzletek, esetenként talán játszótér és fitness terem is. Mondhatnám azt is, hogy közösség van kiépülőben, ha nem Kelet-Európában lennénk. Az amerikai lakóparkok őseit ugyanis mindenképpen megkülönbözteti valami itteni társaikról, és ez nem más, mint az öntudatos, önkormányzati rendszerre, a saját törvényeinek betartására képes közösség. Pontosan azt sikerül átvenni az itteni ingatlanfejlesztőknek, ami a mellékhatása kellene, hogy legyen a dolognak, nevezetesen a bezárkózást. Ne feledjük el ugyanis, hogy a falak nem csak arra képesek, hogy megvédjenek minket a külső környezettől, hanem mindeközben el is zárnak, szigetelnek attól. Amúgy sem arról híres a nagyvárosi ember, hogy könnyen alakítana közösséget, hogy képes lenne a hasonló érdekek, érdeklődési körök mentén csoportba, csapatba szerveződni. Ezek a falak, sorompók, kapuk nem tesznek majd mást, mint amit annak idején a blokkok falai tettek a városra bevándorolt falusiakkal: kijelölik a tulajdon határait, és egyszersmind megszűntetik a közösségi életet. Vajon a cigánytelepeken miért nincsenek kerítések a házak között? Mi hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy igénytelenségből, szegénységből, pedig könnyen lehet, hogy csupán arról van szó, ez a népcsoport másképp viszonyul két dologhoz: a közösséghez és ennek folyományaként a tulajdonhoz. Lehet, hogy ők felismerték, hogy semmi szükség mesterséges gátakat építeni?

Az amerikai zárt lakóparkok eredetileg azért jöttek létre, hogy megvédjék az ott lakók tulajdonát, kijelöljék a határokat, és ennek jelét is adják kapuk és sorompók, vagy akár szabályok formájában. Ha belegondolunk, ugyanez történik a tömbházakkal is, amikor felszerelik a kaputelefonokat, megerősítik a bejárati ajtókat és csak annak biztosítanak belépést, aki oda tartozik. Az a baj ezzel, hogy így még jobban felerősödik az a helyzet, hogy a járdák, a blokkok között és körül található részek a senki földjét jelentik. Lehet, hogy még nem tartunk itt, hiszen nyáron Vásárhelyen mozdulni sem lehetett a lakótelepen a zöld gyeptől, fáktól bokroktól, padoktól, de mi lesz akkor, ha kihalnak az unatkozó nyugdíjasok a blokkokból, akik eddig azzal múlatták az időt, hogy unalmukban gondozták a panel körüli kiskertet?

Megijeszt a párhuzam az amerikai zárt lakóparkok és a jelenlegi blokkok között. Mert mi egyelőre csak a biztonsági elemeket vettük át, azt, hogy ennek amúgy mi lenne az értelme - sajnos nem.

* A bejegyzés címét Cséfalvay Zoltán könyvcíméből kölcsönöztem

Aszimmetria

2009-11-01T18:55:00.005+01:00

Ha az ember huga bejárja a fél világot, akkor annak megvan az a hallatlan nagy előnye is, hogy kérés nélkül küld neki olyan képeket, melyek biztosan boldoggá teszik. Ezt a hármat pénteken kaptam, gondolom Indiában sem a felső tízezer lakik blokkban, vagy ezekben az annak kinéző házakban.

Mindenesetre ha ezek valóban megfelelnek az általam meghatározott blokk-definíciónak, akkor érdekes, hogy ezek nem az egyenmintára törekednek. A magyarországi panelek általában kockaházak tömkelegét jelentik, melyek ritmusát nem nagyon töri meg semmi. Nincsenek asszimetrikus erkélyek, kis csúcsok, ezek valóban nagy tömbök. Az általam eddig látott romániai blokkok is nagyjából egyformák (gondoljunk csak a Monostor negyedre Kolozsváron, vagy a Marastire), de mindig van bennük valami egyedi is. Vagy a díszítések akár a balkonok elején, akár magán a házon a népművészetből vett motívumok, akár a korlátok kialakítása, hogy a mozaikokról, csempékről most ne is beszéljünk.

Indiában úgy látszik szintén valami hasonlóra törekedtek.

Arra azért nagyon kíváncsi lennék, mikor készültek a lenti épületek.

Sándor Mátyás keresése közben ezt találtuk

2009-08-31T21:39:00.010+02:00

Nagyon szeretem a horvát blokkokat, mert elbűvöl a sok egyforma redőny. Hasonlítanak is az itteni épületekre, de ugyanakkor száz közül is megismerném az ottaniakat. Eddig csak tengerparti városokban jártam, onnan vannak képeim. De azt a várost, ahol Verne szerint Sándor Mátyás raboskodott, most láttam először. Pazin aranyos, bájos, nincsenek turisták, a blokkok a történelmi városközpontban vannak (egyetlen előnye, hogy nem kell külső kerületekben ődöngeni, egyébként nem díjazom a dolgot). Úgy tudtunk várost nézni, hogy P. is megkapta a napi kisváros-kisvár-szép-természeti-környezet adagját, és én is gyönyörködhettem az épületekben.

Hölgyeim és uraim, Pazin képei következnek.

Most akkor a szolid pantinás külső előny vagy hátrány?

Na, itt azért elkelne valami szigetelés, javítás, festés, akármi.

Szerintem ebben házban az alapfelszereltséghez tartozott a két fémrúddal megoldott teregetési lehetőség. Életemben nem láttam még ilyet:

Na, erről beszéltem: tök egyforma redőnyök. Pazin, és úgy egyáltalán Horvátország lehet a redőnyösök Mekkája.

Hajlanak a horvátok is az egyencuccokra:

Ezt el sem hiszem!

2009-08-31T21:36:00.001+02:00

Anyám, megtaláltam a lelki társamat, el sem hiszem! Én kismiska vagyok ehhez képest, a mentségem csak annyi, hogy Párizsban nyilván akad bőven fotóznivaló. Tudtam én, hogy egyszer el kell jutnom oda.

Mit kezd(j)ünk a balkonnal?

2009-08-30T20:07:00.012+02:00

Biztosan minden blokklakóban felmerül egyszer a kérdés, hogy mit kezdjen a balkonnal? Építse be, vagy meszelje ki és legyen nyitott terasz? Mindkettőnek megvannak az előnyei és a hátrányai. Nagyban függ a dolog attól, hogy hová néz az erkély, hanyadik emeleten van, mekkora, mit csináltak a szomszédok és egyáltalán mire van inkább igény.

Annak idején mi is beüvegeztük a balkonunkat, abban az időben, amikor ez még bőven illegálisnak számított, amikor még kevesen csinálták. A technika akkoriban leginkább a vékony-vas-keretben-üveglapok volt, aztán ezt a keretet le kellett festeni és rendben is voltunk. Plusz fokokat jelentett ez a lépés télen, nyáron pedig valamennyire védett a melegtől, ha jól besötétítettünk és fellocsoltunk mindent. Mostanra kicsit megkopott a dolog, vagy egy újabb festés kellene, vagy úgy ahogy van ki kellene cserélni a ma már jóval szebb és praktikusabb termopanra. Csakhogy. A lakás a hetedik emeleten van, a fölöttünk lakó erkélye teljesen nyitott, értsd úgy, hogy nincs tete sem, így a remek szigetelésnek köszönhetően a mi plafonunk fekete a penésztől. Ha ezt megfejeljük még egy légmentes beüvegezéssel, biztos a tüdőbaj. Szóval, most azt várjuk, hogy mikor rendezi a szomszéd az állapotokat és épít valami tetőt. Ő meg gondolom azt várja, hogy mikor kapcsolódik be a tömbház a hőszigetelési programba, hogy egy füst alatt ezt is megoldják neki. Ezzel meg ez a baj.

Nem egyedi eset a miénk, és az elmúlt években szép variációkat találtam a balkonok beüvegezésére. Van, aki a szoba terét növeli vele, kiütve a falat a szoba és a terasz között. Van, aki termopant tesz, van, aki fával (vagy annak kinéző műanyaggal) oldja meg a dolgot. Van, aki egyszerűen lepedőt szerel fel nyáron a meleg ellen, van, aki nyitva hagyja és rendbe teszi, így szép kiülője lesz. Van, aki növényekkel zsúfolja tele, köré pedig futót tesz, így nyárára természetesen záródik be a terasz, gyönyörű növényfüggönnyel. Van, aki eleve rolót tesz, fehéret vagy sötét.

Kevés olyan terasz van, amivel semmit sem kezd a tulajdonos, mert végső esetben lomtárnak még mindig megfelel.

A lenti példák Vásárhelyről valók, mint ahogyan a dia képei is.

A mi balkonunk is körülbelül így néz ki, bár nálunk legalább piros a függöny és muskátlik (a falusi romantika jegyében) díszítik a párkányt:

Eddig nekem ez tetszik a legjobban, ha már be kell építeni. Családi házaknál megszokott látvány ez, fa keret és szalagfüggöny, valószínűsítem, hogy mögötte szoba van, és megszűnt a terasz, mint olyan:

Ez édes, valamit tenni kell a meleg ellen, és a régi lepedők (?) pont jók erre. Nagyon, nagyon ronda, bár nem ez az egyetlen általam látott ilyen megoldás. Leginkább Horvátországban láttam hasonlót, ahol csíkos, a napernyű és a redőny közt elhelyezkedő megoldásokkal találkoztam:

Nekem ez a legszimpatikusabb, bár nem tudom, hogy az alattuk lakók mit szólnak, illetve ez hogyan tud ellenállni egy jókora viharnak:

Valami ilyesmit kellene tegyen a fölöttünk lakó is, szigetelni, szigetelni:

Földszinten vagy magasföldszinten nem nagyon van más megoldás, mint a beépítés vagy a rács. De azért ezt nézni minden nap, szerintem egy kicsit ijesztő:

Nem vagyok egyedül!

2009-07-30T22:58:00.002+02:00

A különlegességek városa

2009-06-30T21:54:00.013+02:00

A romániai blokkok tanulmányozása azért nagy élvezet számomra minden alkalommal, mert a magyarországiakkal ellentétben egyrészt többféle típustervet használtak (a látottak alapján mondom), másrészt jó sok innovatív megoldást találtak, és itt nem kizárólag a balkonok beépítésére gondolok. A múlt héten két és fél város egy-egy negyedét sikerült bejárni: Marosvásárhelyen a Tudorban, Székelyudvarhelyen a Bethlenben, és Kolozsváron a Hajnalban jártunk. Az utóbbi a fél, ugyanis a kolozsvári lehetőségekhez képest keveset tudtunk fotózni, mert lépten-nyomon eleredt az eső. Addig is ajánlom Klapanciusz kolléga kolozsvári bejegyzését, az én képeimre pedig visszatérünk.

Udvarhely nagyon érdekes tapasztalat volt számomra. Gondolom, nem haragszanak meg a helyiek, ha azt mondom, kisvároshoz mérten is kis lakótelepeket találunk itt. A Bethlen negyed azonban eddig az egyetlen általam ismert negyed, ahol kitették a beépítési tervet (ami térkép is egyben) - magyar és román nyelven - a bejárathoz (ha lehet annak nevezni). Régi ugyan, és inkább kommunista maradványnak tűnik, de hasznos és számomra kuriózum.

A különlegességek sora itt nem ér véget. Szintén kevés olyan épületet láttam, ahol egy egész oszlopnyi terasz maradt ki a beépítésből:

A közösségért dolgozás szép példája az a lépcsőházbejárat, amit itt találtam. Udvarhelyen sokan foglalkoz(t)(n)ak faragással, de többnyire kisebb használati tárgyakat, bútorokat készítenek, kapukat csak kertesházak számára. A faluval való szakítás elutasítása és az alkalmazkodás iránti vágy egyaránt munkálhatott a készítőben (akit történetesen ismerek, K. nagytatája, munkája tudtommal egyedi Udvarhelyen is):

A fa használata amúgy is jellemző: míg például Váradon fémből készültek a vázak az erkélyek beépítéséhez (amíg nem volt műanyag termopan), addig itt a régi vázak fából vannak:

Ne gondoljuk, hogy ezek fölött a tömbházak fölött nem járt el az idő, és hogy a gondos udvarhelyiek nem látják ezt. Közakarat híjján egyénileg szépítik azt, ami az övék. Nem mondanám, hogy ez követendő, inkább megmosolyognivalóak az egyéni festések:

Nyilvánvaló, hogy a közösségi terekkel is kezdeni akartak valamit. Az egyikkel sikerült - közpark, egyelőre alacsony, de reményre okot adó fákkal -, a másikkal - főút melletti hatalmas, bekerített telek - (egyelőre) nem.

Nem gondolom, hogy Udvarhely a bezzeg város -itt is vannak lerobbant, ráadásul főút melletti, ronda blokkok, és a Tábor negyedben, ahol a tízemeletesek zöme van, nem is jártunk -, de érdemes elgondolkodni azon, hogy mitől működik mégis ez a lakótelep: a közösségi érdek egy kisvárosban könnyebben kerül az egyéni érdek elé? A városvezetés érdeme lenne a közpark létrehozása, vagy esetleg a környéken lakóké (netán a Sparé, ami szintén csak arrafelé divat)? Miért néznek ki rendezettnek és gondozottnak ezek a tömbházak? Kisebbek és emiatt átláthatóbbak az épületek és a benne lakók? A sok (dísz)téga teszi vonzóbbá ezeket az épületeket vagy a sok fa? Mit tudnak ennek a városnak a lakói, amit mi nem?

A lakótelepek állatorvosi lova

2009-06-05T20:33:00.006+02:00

A váradi Nufarul minden szempontból megfelel az általam lakótelepekre alkalmazott meghatározásnak: külön egységet alkot a városon belül, tervszerű beépítéssel jött létre, saját infrastruktúrája van (iskolák, óvodák, üzletek, piac, egyéb intézmények, kiépült közlekedés, saját villamosvonallal), sugárútszerű utak, melyek mellett tízemeletes blokkok állnak, ezeken belül négyemeletesek, zöld környezetben. Sokan laknak, viszonylag kis helyen. Nagyjából egy időben épültek a tömbházak, a fő utak mentén sikerült őket teljesen befejezni, díszítést kaptak a homlokzatok, de a sűrűjében bőven találunk nyers állapotú, mindenféle vakolatot vagy egyéb befejezettségre utaló jelet nélkülöző tömböket. Vannak bennebb, védettebb helyeken parkok, játszóterek. A közvilágítás azonban a fényárban úszó főúttól néhány háztömbnyire bennebb már nem vagy alig működik.

Mindenki azt csinosítja, amit tud: balkont és utcafrontot virágokkal, földszintet és erkélyeket átfestéssel, kerthelyiséget rikító rózsaszínnel, nyolcemeletes tömbházat még két emelettel, nyilván vakolat nélkül. De jól megférnek itt az óriásplakátok, a hirdetmények, a villamosmegállóban áruló nénikék és bácsikák, a beton elválasztók a járdán, és persze a templomok. Van régi és új Dácia, régi és új nyugati autó, limuzin, motor, szekér és bicikli. Régen tehenek és lovak is legeltek itt-ott. Vannak butikok, virágárus, McDonald's, pizzéria, piac, újságárus, Lotus bevásárlóközpont, ingatlaniroda, kaszinó és játéktermek, és persze kocsmák minden mennyiségben. Van csend és nyüzsgés, négysávos út és bennebb árnyas fák, kiskertek a blokkok körül.

Laktak itt barátaim, ellenségeim, olyanok akiket rövid ideig és olyanok, akiket sokáig szerettem. Itt lakott a legjobb barátnőm és az első szerelmem.
Lakik itt olyan, akivel most is összejárunk, olyan, akivel nyolc év után most találkoztam először, mert most jelölt be az iwiw-en, és olyan is akiről nem tudom, itt van-e még.
Csak én nem laktam itt soha.

Ha egyszerre idézem fel magamban az itt készített és a sok-sok év alatt belémégett képeket, akkor ez egész leginkább egy rokokó festményhez hasonlít, egy kis balkán a nyugat kapujában.

Bárcsak ne lett volna igazam!

2009-05-03T15:02:00.007+02:00

Nemrég a Transindex cikk kapcsán írtam, hogy miért is baj a gyakorlatban, hogy nincs igazi közösség a lakótelepen. Az új panelrekonstrukciós programban való részvétel egyik feltétele, hogy minden lakó aláírja a beleegyező nyilatkozatot. Egy tizenhat lakásos, négy emeletes blokkban sem lehet egyszerű mindenkit rávenni az aláírásra, de egy nyolc emeletes, harminckét lakásos lépcsőházban elég, ha egyetlen lakó renitenskedik, és oda a projekt.

A mi lépcsőházunkban kilencven előtt viszonylag állandóak voltak a lakók. Albérlő nagyon kevés volt, mindenki örült, hogy megszerezte a lakást, amiben lakott, nem költözködtek az emberek. A rendszerváltás után fokozatosan cserélődött ki az állomány. Ki hamarabb, ki később tett szert akkora összegre, ami már elég volt egy magánház megvásárlásához. Ma, ha hazamegyek, tízből csak két-három lakót ismerek meg a liftben, a többiek vagy új tulajdonosok, vagy bérlők. A mellettünk lévő garzonban kb. félévente váltják egymást a lakók. Csendesek, türtelmesek, rendesek, nincs velük baj. Csakhogy. A tulaj, ha nem lakik ott, nemigen érdekelt a rekonstrukcióban, pedig az ő lakásának az értéke is nőne. Feltételeztem, hogy nehéz lett meggyőzni őket a dolog hasznosságáról. És leesett az állam. Az apámék írták alá először a papírt. A közös képvielő a szomszédunk, jól kalkulált, hogy ha a tanár úrék belemennek, akkor lesznek követők. Mindenki vállalta a költségeket, elvben igent mondott, kivéve egy családot. Alattunk laknak, egy-két éve vették a lakást, nem kommunikálnak, vagy ha igen, akkor éppen valami bajuk van. Minek cseréljük ki termopanra a bejárati ajtót? Minek kell a lifthez új hívórendszer? Miért adjuk el a szárítót (amit egyébként csak három család használ, köztük az anyámék - ők szívesen lemondtak róla)?

És a kör itt be is zárult. Nem veszünk részt a programban, legalábbis egyelőre, addig, amíg a ház meg nem győzi ezt az egy embert.
Pedig nem lenne rossz, mellettünk már van egy négy emeletes, rendbeszedett, szép blokk.

Mese a könyvről, ami akár jó is lehetne

2009-04-27T22:02:00.007+02:00

A helytörténeti kiadványok nem szoktak a könyvesboltok eladási listáin szerepelni, hacsak nem valami nagyon felkapott, nagyon híres település dönt éppen úgy, hogy mintegy összegzésképpen visszatekint dicső múltjára. Az ilyesfajta köteteket a vásárló amúgy is a jó értelemben vett lokálpatriotizmus jegyében veszi meg és süllyeszti el könyvespolcának egy poros, edugott zugában. A vásárlással megtettük a magunkét, elolvasni már nem kötelező.

Hogy én hogyan akadtam rá teljesen véletlenül a gazdagréti lakótelepről készült... khm... könyvre, annak csak a jóisten a megmondhatója. És hogy milyen nehezen jutottam hozzá!...

Kezdődik ugye azzal, hogy könyvesboltban nem lehet megvásárolni. Oké, értjük a célzást, insider kiadvány. A közösségi házban nyilván megvan. Megy az email Arankának, hogy ki, mi vagyok, érdekelne a kötet. Jön a válasz: munkanapokon 10 és 14 óra között vehetem meg, természetesen csak a helyszínen. Okés, mondok, küldje postán, dolgozó nő, miegymás, megérthetné. Síri csönd. Okés, mégiscsak Budapesten belül vagyunk, küldök futárt. Síri csönd. Megadom a címet, hátha a minden helytörténeti kiadványok ura és parancsolója, a nyugdíjas közösségi ház vezetője szán rám bokros teendői között öt percet, és elugrik mégis a postára. Semmi válasz. Egy szép vasárnap délután arra autózunk, balga módon azt gondolván mikor máskor legyen nyitva egy közösségi ház, ha nem hétvégén? Rosszul gondoltuk.

Na, itt döntöttem el, hogy külső segítséget veszek igénybe, mostmár kell az a könyv! Megy a telefon P.-nek, hazafelé ugrana már be a Törökugrató utcába és szerezné be nekem ezt a könyvet, amit az istennek sem akarnak eladni.

És a történet csak itt kezdődik. Én ugyan csak elmesélés útján jutottam hozzá, de így is egy órát fetrengtem a röhögéstől.

Kihalt szocreál közösségi ház, sötét folyosóval és lassan mozgó, anyóka szerű, alkoholista takarítónővel. Emberünket útba igazítják: a folyosón a második szoba lesz az. Bent ül Aranka, és a háta mögé préselődve, számítógép monitorra tapadva egy alak feketéllik. Aranka az ajtó fölé bámul folyamatosan, merev tekintettel, a szájában az ebédről maradt rántotthús falat az öngyilkosság gondolatával játszik, csak még nem döntötte el, kifelé vagy befelé éri el hamarabb célját. Emberünk bemutatkozik, elmondja jövetele nemes célját: van neki egy hibbant barátnője, akit pont a panelek érdekelnek, hát, mit csináljunk, ezt már sajnos nem növi ki, így gondolta beszerzi ama híres könyvet, és mivel erre más mód nem kínálkozott, eljött érte. Arankának a szeme se rebben, amikor kissé kioktatóan odavakkantja, ezer aranyforint lesz ám annak az ára! Igen, olvastuk ám, rendben is van a dolog, elő az árúval! Aranka továbbra sem mozdul, az alak emelkedik fel a háttérben, ő lenne a Szerző, itt van a cucc, az üzlet megköttetett. Az adminsztratív ügyek alatt emberünk felpillant az ajtó fölé, vajh mi babonázhatta meg ennyire a kedves asszonyságot. A bejárat fölött elhelyezett tévében nagyon okos emberek tanakodnak: Gordon, Gordon, lesz-e belőled király? Na, itt végre megélénkül a társalgás, Arankának véleménye van, gesztikulál, magyaráz, érvel, bizonyít. Kit érdekel már az a nyavalyás könyv?

Másnap a munkahelyemen cigizés közben keres egy feltűnően kétes alak, ő lenne a Szerző, erre járt, olvasták az emailt, beszaladt a könyvvel, kell-é? Gondolom a nagy érdeklődésre való tekintettel leporoltak pár raklapnyit, felvágták a nyomda által összefóliázott köteteket.

Eredetileg a könyvről akartam írni, azaz, a füzetről. Mert a nagy várakozásra egy füzetecskét kaptam. Soványka, ragasztott, cirádás belsejű. És tökéletesen megerősíti a lakótelepekről kialakult sztereotípiát: unalmas.

Látszik rajta, hogy a szerző áttanulmányozta a hasonló kiadványokat és leszűrte a következtetést: kell egy rész a múltunkról (ez megjegyzem egészen az őskorig megy visszak, gondolom ezt ugorja át minden gazdagréti először), kell egy a lakótelep építéséről (ez tetszett, alalpos, részletes, korrekt, bár egy kicsit rövid), és tegyünk bele valamit a jelenről is (hogy miért gondolták, hogy az érdeklődőket a kültéri szobrok, az iskolák és a közintézmények érdeklik, ez rejtély számomra). Azt végképp nem értem, hogy a történelmi egyházak miért kapnak ekkora szerepet egy ilyen kis füzetben (bár, patórnusi minőségben...). A hasznos rovatba sorolom a közlekedési információkat, ez még rendben is van.

Láthatta a szerző, hogy minden rendes könyvben van utószó, nosza. Idéznék:
"Egy helytörténeti munka végére illik egy irodalomjegyzéket összeállítani, amelyekre hivatkozhat a szerző. (sűrűn bólogatunk, bár azt megjegyezzük, hogy egy helytörténeti munkát illik elküldeni olvasószerkesztőhöz, az egyeztetési problémák kiküszöbölése miatt is, akár) Azonban Gazdagrét múltjának nincs valami gazdag irodalma, illetve a lakótelepről szóló munkák nagy részét - mint azt az előszóban is említettem - mi magunk, a helyi intézmények és szervezetek közösen állítottuk össze; és elég szerénytelenség lenne a részemről, ha folyamatosan önmagamra hivatkoznék."* Valóban, de azért meg lehetett volna próbálni. És ezek után mégiscsak jön egyfajta forrás felsorolás. A szerző szerint egy olyan városrészről írt könyvet, melyet szeretnek a lakói - csak sajnos éppen ez nem derül ki sem a száraz adatokból, sem a kültéri szobrokból.
Én azt hiszem, és bárcsak tévednék, ez a füzet úgy jött létre, hogy valahol, valamelyik minisztériumban vagy háttérintézményben maradt egy kis pénz év végén. Arra nem lett volna elég, hogy látványosan javítson valami a lakótelepen, vagy hozzátegyen valamit az ott élők életéhez, de arra pont jó volt, hogy a nyomdát ki lehessen fizetni belőle.

Nagy kár ezért a könyvért, mert lakótelepről írni jutalom, csak beszélgetni kell az ott lakókkal, interjúkat készíteni, egy rövid, velős bevezetővel és történelmi áttekintéssel ellátni és máris mindenki a magáénak érzi.

De, hogy jót is írjak: rendkívüli módon tudok örülni a kezdeményezésnek. A lakótelep egy külön világ, közösség, település a városon belül. Természetes, ha saját identitása van, ha a lakói saját történelmet akarnak maguknak, ha büszkék arra, hogy ott laknak, ha pozitív képet akarnak kialakítani másokban magukról. Még, még több hasonlót - csak kicsit jobb megoldással.

*Farkas Zsolt: A Gazdagréti lakótelep, Eklektika klub, Budapest, 2009.

megjegyzés: itt sokkal jobb összefoglalót olvastam a lakótelepről

A kötetből részletek és képek itt.

Moszkva

2009-04-27T21:51:00.006+02:00

Ide kellene egyszer elmenni, a blokkok origója, a mostani városképek eredője. El lehet dönteni, hiogy messze esett-e az alma a fájától.

Velük indult

2009-04-07T17:40:00.003+02:00

A következő cikk és bejegyzés még egy kicsit késik, addig összegyűjtöttem azokat a képeket, melyeket a legjobban szeretek. Vajon véletlen, hogy a többségük tíz emeletes, több lépcsőházas monstrum?
(és egyúttal megnézzük, hogy ez a diavetítő nagyobb e mint az előző - kísérletezünk)

Italianei 2009

2009-04-05T21:06:00.005+02:00

Remélem sikerült megoldani azt a problémát, hogy hogyan tegyek fel sok képet a blogra, de ne legyen végeláthatatlan egyetlen bejegyzés sem.

Amikor februárban Váradon voltam egy közvitán, akkor előtte kimentem felújított blokkokat fényképezni. Akkor jártam az Italianei utcán is. Így elsőre, napfényben, iskolából kijövő gyerekekkel nagyon kellemesnek tűnt. Sok fa és bokor van a környéken, kiskertek a blokkok előtt, csak minden egy kicsit elhagyatottnak tűnt. A város utolsó utcája ez, a Magyarországra és a Szatmár felé vezető út között. De ha költözni kellene (ha muszáj lenne), én ezt választanám: nagy, zöld területek, rengeteg fa, négyemeletes tömbházak, kicsi autós forgalom, iskola, óvoda a közelben, a piac öt perc, a központ villamossal húsz perc. Látszik a képeken, hogy lassan a tömbházakat is fel fogják újítani, és reméljük a parkolással is kezdenek valamit. Mert a forgalom bár kicsi, autó rengeted van.
Amikor elindultam hazafelé, kb. ötszáz méter után megszólított egy kötött szvetterben és élére vasalt szövetnadrágban lévő, hetven körüli bácsi, hogy van-e valami baj, mert látta, hogy a garázsát fényképezem. Hát, igen. Garázs, az van. Fémből, alumíniumból, fából, kerítésdarabokból. Nyilván mind illegális, ezért félnek.
De vannak szórakoztató képek is: kerítéssel leválasztott parkoló, nádfedeles autó beálló, egyéni megoldású balkon beépítések.
És kutyák. Irdatlan mennyiségben.

Leblokkolás

2009-03-31T00:02:00.002+02:00

Vertikális falvak: van-e élet a lakótelepen?

A lakótelepek olyanok, mint egy kis falu egy portán: a régi, horizontális világ vertikálissá vált, a házak egymásra épültek, az emberek egymáson élnek, soha nem látott közelségben. Ha valaki a hátát a falnak támasztja, és párhuzamosan vele a szomszéd is megteszi ezt, akkor fizikailag tíz centi közelségbe kerülnek. Néha mégis úgy tűnik, távolabb vannak egymástól, mint valaha.

Megépülésükkor a tömbházak az ipari fejlődés és a munkaerő városra költözése során keletkezett lakáshiányt voltak hivatottak enyhíteni, így a beköltözők nagy része is vidékről származott. Az első generációs városlakók szokásaikban megpróbálták továbbvinni a falun jól működő, biztonságot jelentő hagyományokat, ám ez csak részben vagy átalakulva, legtöbbször azonban egyáltalán nem működött. Csak egy példa: az esküvők során a kikérés megmaradt ugyan, de némiképp összezsugorodott és a lépcsőházi folyosókra szorult. Az ünneplő rokonság gyalogos menete kocsisorrá alakulva él tovább, immár nemcsak a faluról elszármazottak, hanem napjainkban a tősgyökeres városlakók körében is. A szomszédsági viszonyokat viszont szinte teljesen felszámolták a panelek. A lakások elrendezéséből és jellegéből adódóan a terek lezárultak. Legfeljebb az élet jellegzetes zajai szűrődtek át a szomszédba, de a tekintet már nem talált utat a magánélet felé, ami pedig vidéken a kapcsolatteremtés alapját jelentette, de legalábbis jelentősen hozzájárult a mindennapi élethez. A kommunikáció lehetőségei is beszűkültek: a liftben vagy érkezéskor és távozáskor együtt töltött idő kevésnek bizonyult a tartós kapcsolatok kialakítására. A közös problémák (csőtörések, áramszünet, lakógyűlések) rövid időre összehozták ugyan az egy lépcsőházban élőket, de ezek a találkozások felületesek, adminisztratív jellegűek voltak. A pletyka, mint közösségi információforrás és szabályozó erő elvesztette jelentőségét - míg falun a látottak és hallottak alapján indult hódító útjára, addig a blokkokban csak sejtésekre támaszkodhatott.

A tulajdonosi identitás is jelentős átalakuláson ment keresztül: a birtokhatár immár nem terjedt tovább a lakások küszöbeinél. A folyosók, a lift, a lépcsőház, a szemétleöntő, a főbejárat, és a blokkok körüli (zöld) területek, vagyis a jellemzően közösségi terek rendben tartása a lépcsőházfelelős adminisztratív kötelezettségévé degradálódott. Ennél komolyabb probléma viszont, hogy a falun megszokott, az élet fordulópontjaihoz köthető átmeneti rítusok (születés, esküvő, halál) nem tudtak továbbélni lakótelepi környezetben. Nem pusztán arról van szó, hogy az ezek gyakorlásához szükséges közösségi terek a legtöbb esetben nem állnak rendelkezésre. A rítusokat tartalommal megtöltő, ismerő és működtető közösség hiányzik. A beköltözéssel (és még inkább a második és harmadik generációs városiak felnőtté válásával) hirtelen szakadt meg a kapcsolat a falu és a hozzá köthető hagyományok világával. Értelmetlenné és idővel értelmezhetetlenné vált az addig jól működő eszközhalmaz, és semmi sem segítette a közösség tagjait az új helyzethez való alkalmazkodásban.

Számos kérdéssel szembesül, aki ezt a folyamatot közelről szemléli. Kialakult-e vajon mára a lakótelepi élet valamiféle speciális szabályrendszere? Vannak-e mindenki által ismert és elfogadott, tipikusan „lakótelepi” viselkedésminták? Létezik-e, és egyáltalán létezhet-e lakótelepi identitás? Különbözik-e ez az általában vett városias identitástól? A lakótelepek egyik jellemzője ugyanis, hogy markánsan elkülönülnek nem csak a környezetüktől, hanem egymástól is. Természetes folyamat tehát az is, ha az emberek különböző státusszal ruházzák fel a lakónegyedeket: vannak jobbak, ahol a lakosság összetétele, a lakások beosztása, a közterületek rendezettsége, vagy egyszerűen csak a telep történelme vonzóbbá teszi a beköltözést, és emeli az ingatlanok értékét. Más lakótelepeken a kiköltözés erősödik fel, a középosztálybeliek másik panelbe költöznek egy magasabb státuszú lakótelepen, a legszerencsésebbek pedig – vissza a természetbe – kertes házat vásárolnak.

Egészében véve azonban úgy tűnik, az emberek lassan beletörődtek a világ ilyen irányú változásába, nem fontos számukra az egy lakóközösséghez tartozás, mindenki maga dolgozza ki a túléléséhez szükséges stratégiákat. A falusi társadalomban nem csak a lakóhely adta a közösség kialakulásának alapját, hanem a közös munkavégzés is. Városon, és jellemzőbben a lakótelepeken viszont ez a két, a közösségépítésben meghatározó jelentőségű dolog markánsan kettéválik. A panellakók legtöbbször a munkahelyükön, esetleg valamely szabadidős tevékenység mentén szerveződő közösségekben keresik a többiek társaságát, a lakóhelyen kialakítható kapcsolatokkal szemben. Ez a gyakorlat pedig - hiába használjuk a lakótelep helyett a kissé eufémikus lakópark kifejezést -, előbb-utóbb megjelenik a hasonlóan telepszerű, de új építésű lakásoknál is. A beépítések jellege, a lakások jellemzően befelé forduló alaprajza és elrendezése, a közterek kialakítása és a zöldövezet hiánya a harminc, negyven évvel ezelőtt épült lakótelepekhez teszi hasonlatossá a lakóparkokat. Nem csoda hát, ha az utóbbi évtizedekben, a legkülönfélébb művészeti ágakban is megénekelt magányos nagyvárosi embertípus elmaradhatatlan és emblematikus háttere a panelház. Nehéz lenne ezért a tendenciáért kizárólag a lakótelepeket okolni, de ha valahol, hát ott biztosan láthatóvá válik ez a probléma.

Mindeközben az is egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a blokkokat az építőik nem az örökkévalóságnak szánták, vagy ha igen, hát elég sok feladatot hagytak az utókorra. Ha az a szerencsés eset áll fenn, hogy az épület egyáltalán állékony, azaz statikailag jó állapotú, még akkor is műszaki (gépészeti, elektromos, hőtechnikai, stb.) és karbantartási hiányosságok garmadával kell előbb-utóbb minden lakóközösségnek szembenéznie, az esztétikai állagromlásáról most nem is beszélve. Valódi közösség híján azonban egyetlen lakótársulás sem fog tudni sikerrel pályázni valamely panelrekonstrukciós programra, melyeknek egyik feltétele a tulajdonostársak száz százalékos anyagi felelősségvállalása és jelen körülmények közt az egyedüli valamirevaló megoldás. Akkor pedig már nem csak a magánnyal hanem a lassan összerogyó épületekkel is meg kell küzdenie szegény nagyvárosi emberünknek. Nem kellene megvárni.

megjelent a Transindexen

Ingatlanadó-mentesség akár tíz éven át

2009-02-18T11:47:00.003+01:00

Nagyvárad polgármestere, Ilie Bolojan olyan határozatot készül a megyei tanács elé terjeszteni, melynek értelmében azok a tulajdonosi társulásokba tömörült magánszemélyek, akik vállalják, hogy részt vesznek a hőszigetelési programban, mentesülnek az ingatlanadó befizetése alól. A mentesség száz százalékos lenne és tíz évre szólna.

Tanase Miculescu, az önkormányzat keretén belül működő helyi Pénzügyi Igazgatóság vezetője elmondta, hogy a rehabilitációs munkák megkezdéséhez a tulajdonosok legalább kétharmadának egyetértése szükséges.
Az adómentesség a használatba vételi engedély kiadása és a munkálatok befejezésekor kiállított átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírása után lépne érvénybe.
A javaslat értelmében a tulajdonosi társulások ügyvezetőjének, ügyintézőjének a rehabilitációs munkálatok befejezése után kell majd benyújtani egy iratcsomagot, melynek tartalmaznia kell a tulajdonosok listája mellett az adómentességhez szükséges dokumentumokat.
A lehetőséggel azok az adófizető tulajdonosok, magánszemélyek élhetnek, akiknek a kérvény benyújtásának pillanatában nincsen sem köztartozásuk, sem érvényben lévő pénzbírságuk.
Ha azonban az így adómentességet nyerő ingatlant eladja a tulajdonosa, akkor automatikusan hatályát veszti a mentesség.

Lehet, hogy így adókból kevesebb pénz folyik majd be a város kasszájába, de a polgármesteri hivatal megtakarításokra is szert tehet, hiszen a blokkok hőszigetelésének korszerűsítésével a városi önkormányzat kisebb összeget költ majd a hőenergia szubvenciójára.

Forrás: Romania Libera

UPDATE: most olvasom, hogy pénteken lesz a határozattervezet közvitája a Polgármesteri Hivatalban, igaz ugyan, hogy elsősorban a közös képviselőket várják, de hátha nem rugnak ki engem sem :)

Kolozsvár

2009-02-12T12:10:00.004+01:00

Mindaddig, amíg nem érkeznek meg a két helyről is beígért kolozsvári képek, gyönyörködjünk ezekben:

forrás: kolozsvár blog

Igazi betondzsungel

2009-02-12T09:36:00.005+01:00

Klapanciusz kolléga jóvoltából most egy teljes lakótelep debütál a blogon, ráadásul diavetítővel, fejlődünk na.
Köszönet a képekért és a bejegyzésért, szerre átvesszük majd a többit is.

Az Örs Vezér tér környékén portyáztunk, megismerkedni a szocialista (és posztszoci) rendszer vívmányaival.

Észrevételeink:

1. Sehol egy eresz, amely alatt menedéket találhat egy elázott bringás.

2. A Füredi úti lakótelepen nem biztos, hogy a lakóépület puszta leírása segítene a keresett lakás megtalálásában, ezért érdemes megjegyezni, hogy merre van az ún. Cserepesház. Ugyanis mindenki ehhez viszonyítva lakik valahol.

3. Meglehetősen picuri az IKEA bicikliparkolója, de az is üres, többnyire dohányosok használják. Valószínűleg kevés ember megy bringával szekrényt vásárolni. Az IKEA büféjében már 100 forintért lehet hotdogot vásárolni, ügyes. Az már kevésbé ügyes, hogy az önmagát környezettudatosként reklámozó cég Magyarországon mobil óriásplakátokkal (Célcsoport Média?) hirdette magát.

Cégünk "működése során mindig nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelmi megoldások előtérbe helyezésére (...) így történik ez a reklámfelületek tervezése során is. Cégünk folyamatosan környezettudatos megoldásokat használ a mozgó óriásplakátok üzemeltetésekor is. (totalcar.hu)

És a gyermekmunkáról még csak nem is szóltunk :D
4. Mi a ~~Demszky kókadt péniszéért~~ fenéért nem kötötték össze a HÉV és a metró peronját, hogy a gyalogosoknak ne kelljen az aluljárón lépcsőzni?
5. Budapest új jelmondata: bódévárost építünk.
6. A szelektív hulladékgyűjtő szigetet bővíteni kellene.
7. A reklám a liftben is utolér, ne remélj.

forrás: belváros blog

Otthonosan egy másik kontinensen is

2009-02-10T23:21:00.001+01:00

A blog történetének eddigi legexotikusabb helyéről származnak a következő képek, O. vasárnap jött haza Zanzibár szigetéről és ezzel a három gyöngyszemmel lepett meg.

Azt gondoltam, hogy sok helyen alkalmazták a paneles technológiát, de hogy egy ilyen kicsi és messzi szigetre, ahol az átlag ruhadarab az ágyékkötő, és a helyi szekuriti maszáj harcosokból áll, szóval, hogy ide minek... Hely van bőven, a házépítéshez szükséges munkaerő szintén, az emberek kis kunyhókban is remekül elvannak, minek kellettek ide blokkok?

Akár egy eldugott román kisváros utcája

O. szerint áram valószínűleg van a blokkokban, víz, fürdőszoba és egyéb civilizációs kellék nem biztos (mondjuk eddig nem sok különbség van egyes román blokkok és ezek között), de ami tuti: itt a gazdagok, a vagyonosok, a "valakik" laknak. Szóval státusszibmólum itt lakni, nem akárki engedheti meg magának.

A harmadik kép kapcsán azon gondolkodom, hogy vajon csak nekem tűnik úgy, hogy nincs üveg az ablakkeretekben, csak egy hálószerű fémrács? Illetve a légkondiszerű cuccok egy-két ablakban tényleg azok lennének?

Aki falun született, maradjon is ott

2009-02-07T21:38:00.000+01:00

Az ANL lakások építése és kiosztása a kommunizmus éveit idézi, nemcsak a tekintetben, hogy a kritériumrendszer mennyire pontosan határozza meg a jogosultak körét, hanem a ciklikusan kirobbanó botrányok miatt is. A különbség csak annyi, hogy míg az előző rendszerben mindenki tudta, hogyan működik a protekció, milyen csatornákon lehet előnyhöz jutni, de hivatalosan egyetlen leleplező cikk sem jelenhetett meg a témában, addig ma csak sejtjük ezeket a viszonyokat. Azért rosszabb a jelenlegi helyzet, mert nem nagyon tudunk vele mit kezdeni. Nem tiszta, hol, hogyan kell kamuzni, milyen papírokkal lehet játszani. Bár a kritériumrendszer világos, a pontokat mindenki ki tudja számolni magának, a rendszer alapját jelentő dokumentumok nem nyilvánosak.

Mit és kiket favorizál az állam és ezzel mi a baj?
Elsősorban a 35 év alattiakat. A feltételezés gondolom azon alapszik, hogy aki 35 éves korára nem tudott saját lakáshoz jutni, az valami miatt nem hasznos tagja a társadalomnak. Pedig csak arról van szó, hogy túl nagy az időbeli szakadék a régi rendszer lakáskiutalásai és az ANL lakások megjelenése között. Szinte egy egész generáció maradt program és alternatíva nélkül. Egyetemre jártak, munkába álltak alapbérért, és nem tudtak akkora tartalékot felhalmozni, vagy olyan családi hátteret biztosítani a felmenők, ami egy lakásvásárláshoz elegendő lenne.
Az albérlet is plusz pontokat hozhat, de ezt szerződéssel kell igazolni, ami ugye nem könnyű. Akinek saját lakása van vagy volt, az eleve nem vehet részt a pályázaton, talán ez az egyetlen kritérium, amivel maradéktalanul egyet tudok érteni.
A következő kritérium a családi helyzet. Nem kedvez ez például a szingliknek, hiszen a preferált modell a házasság (mi a helyzet például az élettársi viszonnyal?), és a legalább egy gyerek. A házasság és gyerekvállalás időpontjának kitolódását egyáltalán nem veszik figyelembe a rendszer kidolgozói, de érthető és ösztönző ez a kritérium.
Baj van az iskolai végzettséggel is, mert ma már szinte mindenkinek van egy (de lehetőleg két) felsőfokú diplomája, nem nehéz teljesíteni a feltételt. Viszont nagyon nem mindegy, hogy valaki közgazdászként, jogászként, vagy tanárként, orvosként dolgozik. Gondolom, nem szorul magyarázatra, miért. Azok vesztenek pontokat, akik amúgy sincsenek favorizált helyzetben, az alacsonyan iskolázott rétegek.

Képzeljük el, hogy egy hátrányos helyzetben lévő kistelepülésről, ahol nincs munkahely, egy fiatal házaspár szeretne a közeli nagyvárosba költözni. A férj jó szakember, mondjuk asztalos, a feleség rendelkezik érettségivel, és kiváló munkaerő lenne egy kisvállalkozásban, varrónői tapasztalatokkal. Szakemberek, akikre úgy tűnik nincs szüksége társadalmunknak, mert egyelőre se gyerekük, se felsőfokú végzettségünk nincsen. A munkájukért kapott irreálisan kevés bérből nem tudnak fenntartani egy albérletet, ANL lakásra nem jogosultak, maradnak tehát a faluban, és próbálnak túlélni a gazdaságban.

A múlt rendszerben többek között azért épültek blokkok, lakótelepek, hogy a megnövekedett ipari termelésbe érkező munkásoknak legyen lakásuk. A faluról beköltözöttek joggal reménykedhettek kiutalandó lakásban, munkahelyben, normális életben.

A lakáshitelek feltételei teljesíthetetlenek, közalkalmazotti fizetésre nevetséges összeg vehető fel, törleszteni meg úgysem lenne miből.

Aki falun született, az maradjon is ott - ezt üzeni a jelenlegi lakáspiaci helyzet és az Országos Lakásügynökség.

Speciális igények figyelembevétele

2009-01-20T20:31:00.000+01:00

Nézegetem a nyári képeket, de az én gépemen csak a blokkok van fent Horvátországból, így hát ezeket. Makarska nyaralóváros, itt kezdődik a riviriéra, ami annyira nekem mint fürdőhely, nem jött be: nagyon zsúfolt volt, szép, hatalmas jachtokkal, de hömpölygő emberáradattal. Hiába találtam itt is blokkokat, nyaraláskor messze kerülöm, ha lehet. De azért elgondolkodtattak némileg ezek a képek.

Azon gondolkodtam, hogy ezeket a tömböket a tervezőik mennyire alakították a helyi viszonyokhoz. Nyilván a házgyáras technológia határt szabott a képzeletnek, de nem tűnik nagy dolognak, ha arra gondolok, hogy a fenti képen látható rolókat és különböző árnyékot adó redőnyöket akár gyárilag betervezhették volna. Meg lett volna az a nagy előnye, hogy egységes képet mutatnának az épületek. Váradon vagy Pesten lehet, hogy nem létszükséglet a balkonokon a beüvegezés, de itt? Ahol 40 fok simán van, ha egész délelőtt ide süt a nap? Azt kell gondolnom, hogy a tervezéskor és építéskor egyáltalán nem vették figyelembe a helyi sajátosságokat.

Sarba de la Orsova

2009-01-11T17:58:00.000+01:00

Alapesetben a Kazán-szorosok miatt megy az ember Orsovára. Nincs túl sok látnivaló, mi kevéssel is beértük volna, mindössze hajóval akartuk megnézni a szorosokat, de aranyárban volt a jegy és két embert senki sem vállalt. Megnéztük hát a blokkokat. Hááát...

Itt még úgy tűnt, minden rendben lesz, no felhőkarcolók, szépen rendezett kertek, a Váradról jól ismert téglás díszítés. Egy kicsit megirigyeltem az itt lakókat, mert ha kinéznek az ablakon egyrészt látják a túlparton Szerbiát, másrészt gyönyörű körpanoráma egy Duna-öbölre.

Gyanakodni itt kezdtem, mert a narancssárga téglához valahogy nem passzolt az egyéni kezdeményezésből jellegzetes kékeszöldre festett balkon belső. Az, hogy pereg a vakolat, nem lepett meg.

Itt már határozottan éreztem, itthon vagyok: csempében nagyon jók (voltak) a romániai blokkok tervezői, a kék színt pedig valamiért különösen preferálták. Itt a környezet, azért némiképp kárpótol. Látom lelki szemeim előtt, ahogyan a blokk mögött folyik az élet: disznóvágás, május elseji piknik miccsel és sörrel, jó manele zenével... hm... fincsi!

Nem kellett sokat várni a tízemeletesekig sem, itt is elhanyagoltak és emiatt rondák. De itt legalább lakik bennük valaki...

... mert itt nem biztos. Nem tudtuk eldönteni, hogy az ég tükröződik vagy átlátszik az ablakszemeken, de nagyon kísérteties volt. Megnéztem a képet, és most sem tudom, mi a helyzet, életre utaló jelek (beüvegezett balkon, száradó ruhák, napernyő a teraszon, something) nincsenek.

Nálunk miért nem épülnek ilyen lakóházak?

2009-01-11T16:15:00.001+01:00

A csehek tudnak valamit

2009-01-11T15:27:00.001+01:00

A szilveszter Prágában töltöttük és nyilván nem hagyhattam ki a lakótelepeket sem. A hazaindulás reggelén metróztam ki a kimondhatatlan és (helyesen) leírhatatlan nevű lakótelepre, ezeket találtam. Tudom, hogy nem az igazi, ezek kb az ötvenes években készülhettek, de nagyon helyesek.

P. a vízelvezető csöveken szórakozott a legjobban (idézet: micsoda kókler megoldás, nem is értem, hogyan gondolhatták, hogy ez működni fog!) megjegyzem, nálunk váradon is hasonló jó megoldás született annak idején...

ha nincs pénz a felújításra, még mindig ki lehet pótolni a leázott leesett csempéket

előtte

utána

két lépcsőház már fel van újítva

A város peremén

2009-01-05T19:17:00.000+01:00

A lakótelepekre nem az jellemző, hogy a városközpontokban kapnak helyet, sokkal inkább a széleken. Pozsonyban is így lehet, mi is elsuhantunk egy mellett, íme:

A jó példa (lehetne) ragadós

2008-11-16T13:50:00.000+01:00

Ismét szépen felújított blokkokra bukkantam, ezúttal Egerben a hosszú hétvége alatt. Lehet, hogy a színeket nem minden esetben sikerült eltalálni (ezt a sárga-kék-erős rózsaszín variációt még nem értem), de szigetelve vannak, ablak és teraszüveg kicserélve, konfort érzet megnövelve.

Lupény és a világ közepe

2008-11-16T13:33:00.000+01:00

Rékától több képet is kaptam közlés végett, csak nagyon kevés időm van mostanában a kultúrsokk miatt, ami az utóbbi héten ért. De. Lupény és a világ közepe nem maradhat visszhangtalanul.

Lupény

Az első kép gyönyörű cirádás blokk, még mondja valaki, hogy annak idején a tervezők nem figyeltek a részletekre!
A második képről az ősbizalom jut eszembe: minden további kétely és szorongás nélkül használja a nép a tömbházak előtti teret teregetésre. Végül is, a miénk, nem?

Ilyen van Váradon is, jó díszítőelem a vörös tégla, csak nagy átverés. Az ember azt hinné, jól szigetel a lakása, a tégla tartja a meleget, meg ilyenek. Csakhogy ez díszítőelem, vékony, kívülről a betonra ragasztott tégla.

Petrozsény

Reneszánsz

2008-11-13T11:58:00.000+01:00

A régi blokkok építésükkor nagyon sokak álmait testesítették meg, mert addigi életkörülményeikhez képest jelentős javulást jelentettek: volt központi fűtés és melegvíz. Kapcsolathálók léptek működésbe, holmi báránykákat vágtak le, a pálinkásbutykók pedig megkezdték hosszú útjukat faluról a mindenható lakásosztály vezetőjének háza felé. Legalábbis mi (vö. szüleim) nagyon vágytunk egy szép új blokklakásba. Hogy jut mindez eszembe? Csagától kaptam az alábbi két képet, Váradon a Körös parton építették ezeket a szép, modern lakóházakat. Nem, nem hívjuk őket blokknak, mert az egy picit pejoratív, legyen csak lakóház. Ahová az emberek valószínűleg ugyanúgy vágynak (blokkból vagy máshonann), mint annak idején a blokkokba.

Ha sokan olvasnák ezt a blogot (mint ahogyan nem), akkor most megkérdezhetném, hogy hányan szeretnének ide költözni...

Asszem Petrozsény a világ közepe

2008-11-04T20:16:00.001+01:00

A két kép között két apró különbség van: egyrészt három hónap eltéréssel készültek, másrészt az egyiket én fotóztam Petrozsényban, amikor Herkulesfürdőről jöttünk haza, a másikat pedig Réka, amikor terepen voltak. Azért vicces, hogy mindketten megtaláltuk.

u.i. lehet, hogy így kisebb méretben nem meggyőző, de én felnagyítva megkerestem az azonosításra alkalmas részleteket és kétség sem fér hozzá, hogy ugyanaz a két blokk.

Split

2008-09-15T00:30:00.001+02:00

Mielőtt elérnénk Diocletianus palotáját megmutatkozik Split másik arca. Szerencsénk volt a dugóval (vagyis inkább nekem), mert így nem kellett kiszállni, parkolót keresni, lehetett a lehúzott ablaknál fényképezni. Tempe javasolja, hogy csatoljuk vissza vagy legalábbis ide az Adriát. Elnézve ezeket a blokkokat nem hiszem, hogy nagyon feltűnne a dolog itthon.

És ez már a felújított változat szerintem, vagy nagyon új - nem tudom, melyik variáns a rosszabb.

Na, jó, talán a sok napernyő, zsalu és roló (vagy ezek helyi változata) lehet, hogy meglepné a váradiakat.

Autó szélvédőjén keresztül nem tudtam jobbat :(

Első nap az Adrián

2008-08-16T15:20:00.000+02:00

Sibenikben a lemenő nap fényénél, az út mellett közvetlenül. Tizenhárom+x emeletes blokkok magasodnak a kikötő fölé, az itt lakást vásárlók valószínűleg a kilátást fizetik meg (amiről sajna nem készítettem képet, mert a földszintről még nem olyan izgi)

Egy élhetőnek tűnő kisváros főtere

2008-07-22T19:23:00.000+02:00

Herkulesfürdői kirándulásunk alatt ledöcögtünk a Vaskapuhoz is, és ha már ott voltunk, nem maradhatott ki Drobeta-Turnu Severin (magyarul Szörény) sem. A Vaskapu múzeumot lekéstük, hiába magyaráztam, hogy Oradea messze van, nem tudunk visszajönni másnap reggel kilencre, a morcos őrt ez nem hatotta meg. Cserébe azonban sétáltunk egyet a főtérnek kinéző, rendezett és tiszta placcon. Árnyas fák, a megszokott Traian és Decebal szobrok és a lakásépítés fejlődésének vagy legalábbis folyamatának lenyomata mindenhol (bezzeg egy nyamvadt közvécét már nem bírtak odabiggyeszteni valahova).

A legrégebbinek tűnő, blokkszerű, már kicsit mediterrán beütésű épület a főtéren. Itt vélhetően még fontos volt a külcsíny és a funkcionalitás. Vagy legalábbis itt még emberléptékű volt a tervezés.

Ilyenek Váradon is vannak, mondjuk, nem a központban, de azért az otthonosság érzése egy pillanatra meglegyintett.

Némiképp takarásban van (az alsó képen látható monstrum által), nem elsővonalbeli épület, de látszik a főtér parkjából. Nekem tetszik, egy kicsit a Hasdeu bentlakásaira emlékeztet.

A lakásépítés csúcsa, itt már csak az számíthatott,, hogy sok ember kis helyen is elfér. Váradon van egy ilyen blokk a központ központjában, kíváncsi vagyok milyen alapon lehetett itt lakáshoz jutni.

Eggyel még tovább léptek a tervezők, ennek meg Kolozsvár központjában van meg a klónja. Én nem tudom pontosan, mi motiválja a tervezőket a csupa tükörablakra, de Pesten a Vörösmarty téren is van egy hasonló. Ott valami olyasmiről volt szó, hogy nem tervezhetünk új építésú, de szecessziós épületet a központba, mintha az is száz éves lenne, de tegyünk oda egy nagy üvegbúrát, amiben majd tükröződik az a száz év, oszt jó lesz. Hát, na, ha muszáj, akkor muszáj. Bár szerintem ez itt ösztönből és zsigerből ilyen.

A város határában áll magában. Semmi sincs körülötte, tényleg semmi. Képzeljünk el az erdő alatt két blokkot út és egyéb nélkül. Félhetnek este, akik itt laknak.

Herkulesfürdői emlék

2008-07-15T18:53:00.000+02:00

Vége az idei első nyaralásnak, megvolt a szokások, egy hetes csavargás otthon. Nem ez az élménybeszámoló helye, ezért már az elején szólok, nem csak blokkokat fényképeztem és nem csak ennyi maradt meg a kirándulásból, de hangsúlyos része volt a túrának, hogy megtalálom-e az egyen blokkokat arrafelé is. Nos?

Ezt a díszítést valahogy nem tudom felérni ésszel: olyan, mintha egy réteg valamit még rá akartak volna ragasztani a falra, ehhez szögeket vertek belé, de aztán meggondolták magukat és kihúzták mindet. A lyukak és a nyomok pedig ott maradtak. Megnéztem közelről is, így már látszik: itt ez volt a díszítési koncepció. Mifelénk azért ilyet még nem láttam.

Az ember mindig egy kicsit továbbépíti a lakókörnyezetét, szembemegy az uniformizálási szándékkal. Itt ez lett belőle.

Nehezen fogom megérteni, hogy icipici falvakba miért kellett blokkokat építeni, de, hogy egy fürdőhelyre minek kellettek, azt aztán végképp nem.

Ezek a legnormálisabban kinéző tömbházak.

A lepusztultság, a félbemaradtság és az igénytelenség jellemzi a herkulesfürdői blokkokat és döbbenetes a kontraszt a köztük és a fél kilométerrel arrébb lévő, majd kétszáz éves fürdőépületek között. A vicces az, hogy a nagy korkülönbség ellenére azonos ütemben mennek tönkre és romosodnak el.

Cikkek és képek a nagy román valóságról

2008-07-01T18:20:00.000+02:00

Sokat agyaltam már azon, hogy otthonról nagyon kevés városból vannak képeim, mert mostanában nem jártam sehol, csak Váradon. Nagyon szeretnék képeket Bukarestből, Csíkszeredából, Marosvásárhelyről, Udvarhelyről, Bákóból, Kolozsvárról nem is beszélve. Aki érintve érzi magát, ne habozzon gépet ragadni.

De nem bíztam csak ebben a felhívásban, kezdtem keresgélni a neten és gandul.info-n több képet és cikket is találtam, érdemes őket elolvasni és elgondolkodni rajtuk.

2007-es cikk: tizenkét hónap alatt megduplázódott a régi tömbházlakások ára a fővárosban

A legnagyobb átlagjövedelem nem elég egy bukaresti garzonlakáshoz

Ötven százalékkal nőtt a régi tömbházlakások ára

2500 eurós négyzetméterár - egy lakótelepen?!

Hát így vagyunk, érdekes cikkek, van köztük újabb és régebbi, mindenesetre figyelni fogok erre az oldalra.

Forrás (sursa): www.gandul.info

(lefordítanám ezt a bejegyzést is, mint a lengyel kölcsönképét, hogy a forrás is értse, csak most nincs sok időm)

(Rezumat: am gasit niste poze si articole pe pagina gandul.info, sunt interesante, uneori socante, merita sa citim, o sa vizitez pagina mai curand in continuare, multumiri pentru poze
Asta e un blog infiintat pentru prezentarea blocurilor vechi si noi, din diferite parti ale lumii)

nem jártunk még itt, de biztosan elmegyünk

2008-06-26T22:38:00.001+02:00

Nagyon jó dolog a neten keresni blokkokat, eddig nem nagyon volt kép, de ma mintha csak engem vártak volna, egy miskolci (gondolom) cég honlapján bukkantam rájuk:

Avas lakótelep

Diósgyőr

Miskolc belvárosa

England, England

2008-06-18T22:40:00.001+02:00

Azért az angolok is tudtak építkezni... Olvasok most egy könyvet a lakótelepekről és lakóparkokról és már a bevezetőben kiderült, hogy Nyugat-Európában nyilván hamarabb hagyták abba a blokkok szakmányba építését és fogtak hozzá a tömbrekonstrukcióhoz, minek szerves része a blokkok, panelek felújítása. Nem elsősorban a mostanra Magyarországon is megjelenő szigetelésre, gépészeti felújításokra gondolok, hanem a lakosság kicserélődésének, a blokkok, lakótelepek megítélésének javítására. Lehet, hogy ezek az épületek már átestek a rekonstrukción, mert én azért szívesen laknék bennük. Bár az igaz, ezek nem részei semmilyen lakótelepnek, pontházakról van szó csupán.

Elmés megoldás az ablakra és a színekre

2008-06-02T19:41:00.000+02:00

A legfurcsább az volt Szolnokon, hogy az ablakok nem úgy nyílnak, ahogy eddig láttam (kifelé, befelé, fel vagy le): a függőleges tengelyük mentén lehet elfordítani, kibillenteni őket. Gondolom, mekkora segítség ez a szoba vagy konyha berendezésénél, nem is beszélve az ablakpárkányra tett virágokról...

Ezeknek a teraszoknak eleve úgy tervezték a korlátját, hogy elférjenek rajta a muskátlis vagy valamilyen virágosládák. Játék: számoljuk össze, hány lakásban jöttek erre rá...

Bizony, kék, alább lesz ez még így se.

Nagyítsuk csak ki az alábbi képet (katt rá): a legfelső és alulról a negyedik ablak adja a magyarázatot arra, hogy miért olyan vastag a piros rész egy-egy ablaktábla közepén. Két külön szobába nyílik ugyanis, a szobákat elválasztották, de az ablakokat valami miatt egyben hagyták.

Nem aprózzák el

2008-05-29T00:39:00.000+02:00

Szolnokon az eget ostromolják... és ez még nem is a huszonnégyes, ennek csak tizennyolc emelete van. Váradon miért nem építettek ekkora blokkokat?

P. mesélte, hogy egyik tanárjuk a huszonnégyes valamelyik felső emeletén lakott, ezért a ballagási szerenádból szinte semmit sem hallott. Mások okosabbak voltak: a kapucsengőn keresztül énekeltek fel az osztályfőnöknek.

Azért a részleteken lehetett volna még gondolkodni, mert ez a fehérre festett préselt lemez még a blokk felújított részén sem mutat valami jól.

Urban legends

2008-04-05T23:32:00.000+02:00

Ez a blokk a Tudor Vladimirescu utcában áll és több városi legenda fűződik hozzá. Végig követhettem az építési folyamatot: amikor még csak építőtelep volt körülötte és nem voltak még lakói, akkor az a hír járta, hogy a tetején uszoda lesz, amit csak és kizárólag a ház lakói használhatnak majd. Naná, hogy a suliból hazafelé mindannyian azon ábrándoztunk, milyen jó lenne ott lakni, mert a kilencvenes évek közepén még igencsak újdonságnak számított, hogy egy tömbházlakásban uszodát építenek.

Azóta elkészült a ház, de mind a mai napig nem derült ki számomra, hogy van-e uszoda a tetején. A földszinten bank van, így egy idő után azt kezdték rebesgetni, hogy az intézmény alkalmazottai költöznek majd oda, de erről sem tudok közelebbit.

Valahogy mindig gyanús volt, hogy vannak lakások, melyekben mintha nem laknának: nincs függöny, este nincs fény, koszosak az ablakok (ez utóbbit mondjuk nem tudom, hogy állapítottuk meg például egy ötödik emeleti lakás esetén, de tényként kezeltük, hogy ott nem lakik senki). Jó kis táptalajt adott ez a felismerés a következő legendának: a ház tulajdonképpen lakhatatlan, életveszélyes, mert folyamatosan süllyed, így már nem irigyeltük, hanem sajnáltuk a benne lakókat.

Azóta sem világos, hogy akkor van ennek a blokknak valami baja, van-e úszómedencéje, kik is laknak benne, csak azt tudom, hogy nagyon szép.

Régi kedvesek

2008-03-29T21:16:00.000+01:00

Újabb képek érkeztek ajándékba, Vásárhelyről. Emlékeztem én magamtól is, hogy a Tudorban igazi szép nap blokkok vannak, akár arra megyünk, amerre A. lakik, akár Udvarhely felé hagyjuk el a várost.

Nekem az első a kedvencem, de az új típusú (vagy felújított?) is jól néz ki.

(ez a szobádból, a teraszról látszik, szemben van ugye? mintha erre emlékeznék...)

Ismét a polszkiktól, ezúttal kölcsön

2008-03-19T21:40:00.001+01:00

Néha nyomogatom a Következő blog>> címkét a blogomon fent, és ma nagyon nagy örömömre ezt dobta ki:

(I found this picture on the internet, and I love it!
Torun is a city in North Poland, you can read about it in Wikipedia (in Hungarian), and I found the picture on this blog)

A várost Torun-nak hívják és Észak-Lengyelországban található, bővebben róla itt.
A kép forrása: City Torun Daily Photo blog.

Ajándék Rékától

2008-03-18T13:13:00.000+01:00

Lengyelországban is vannak ilyen szép példányai a városépítésnek... nagyon köszönöm a képeket, várom és közkinccsé teszem a hasonló felajánlásokat!

A képek Łódź-ban, Lengyelország második legnagyobb városában készültek.

Hihetetlen, milyen magas ez a blokk, és nem nagyon értem, hogy milyen szempontok alapján dőlt el, melyik lakásnak lesz erkélyes, és melyiknek csak ablaka. Igazából a második képen látszik jól, hogy szimetrikus a dolog, van ritmusa: minden második emelten van balkon, és oszloponként van egy eltolás a mintában.

Érdekes megoldásnak tűnik a bérház szerű épület mellé ragasztani egy újabb(nak kinéző) tömböt, de azért az azonos ereszmagasságra lehetett volna figyelni.

Vágyaim netovábbja

2008-03-16T12:14:00.001+01:00

Váraddal kellett volna kezdeni a bejegyzéseket, de még mindig nem késő. A képeket a Körös-parton készítettük február elején.
Mindig is arról álmodoztam, hogy egyszer ezekben a nagy narancssárga blokkokban fogok lakni. A mi házunk sem volt rossz, de esténként, délutánonként E.-vel mindig itt sétáltattuk a kutyáját és cigiztünk titokban. Ide jöttem a barátaimmal andalogni, itt találkoztam mindenféle bandákkal, itt etettem a hattyúkat, ide jöttem ki olvasgatni, itt edzettem a torna érettségi előtt. Volt időm jól megfigyelni a blokkokat. Azt hiszem a legjobban a közösségi élet tetszett: a focizók, a kölykök, akik lejöttek ide lődörögni, a babakocsit tologató anyukák, a miccsező és flekkenező lakók. Télen persze az egész nyomasztó és szürke, de annak is megvan a maga hangulata.

A sokféle beüvegezett balkon a sokszínűség megtestesítője lett számomra. Jól kikövetkeztethető ki, mikor és mennyiért építette be a balkonját. A hagyományos vasszerkezettől a csupa redőny beépítéstől eljutottunk a termopan ablakok beépítéséig.

Van ezeknek a nagy narancssárga blokkoknak valami monumetalitásuk, biztonságot és stabilitást jelentenek.

Nagyon kevés olyan balkon van, amit még nem építettek be.

A sötét sáv a lépcsőház.

Egyet azért mindig nagyon sajnáltam: bizonyára valami nagyon ésszerű okból kifolyólag (csakis a mi érdekünkben) alig hagytak fákat a Körös-parton. Padok is csak elvétve vannak, pedig szép időben egész kis falunyi tömeg bóklászik itt.

Ahol a színekkel próbáltak meg variálni

2008-03-15T21:15:00.001+01:00

Kevesen döntenek úgy egy napsütéses szombat délután, hogy elmennek egy igazi iparvárosba és ott régi, kopottas, szürke blokkokat fognak fényképezni. Kevesek lepődnek meg úgy, mint én ma. Tatabánya valóban nem középkori városközpontjáról híres, de a blokkok sem a megszokott egyhangúságot tükrözik. Az az érzésem, hogy az építők a színekkel akarták kompenzálni az egyen-tervek alapján készült lakásokat. A város több lakótelepén járva rájöttünk, hogy itt a sárgát, kéket, zöldet, és a rózsaszín illetve barna színt kedvelték ezelőtt 20-30-50 évvel.

A legrégebbinek ezek a blokkok tűntek: négy emeletesek, kockák, egyszínűek és szimmetrikusak.

A változás szele itt legyinthette meg a tervezőket, a balkonok korlátjának színezése végig uralkodó marad (akkor is, amikor gyakorlatilag balkon már nincs, csak korlát).

Akadhattak szépérzékű tervezők is, akik ilyen domborművekkel kápráztatták el az új lakókat (egy másik blokkon ifjúmunkások bányásztak épp valamit, azt még megértettem, de , hogy a gólyák mit keresnek itt... )

A balkonok korlátjának színezésétől eljutunk a loggiáig és ennek kifestéséig.

Na, és itt vannak a kedvenceim: variációk egy témára. Mondja már meg nekem egy építész, hogy mire jók ezek a (francia?) erkélyek, azon kívül persze, hogy színesítik a blokk összképét.

Az erkélyek korlátjának anyaga nem csak üveg (vagy beton) lehet, hanem (hajdanán) a fa is. Nekem szimpatikus.

Erről az épületről nem derült ki egyértelműen, hogy lakóház-e vagy gyár, vagy valamilyen közintézmény. Nekem a nagy üveg felületek tetszenek benne, sok ablak, több fény.

Ez a blokk messziről tetszik nagyon, mert nem szürke, mint általában a blokkok messziről, hanem kék.

Na, itt gondban vagyok: vagy nem volt egyetlen ablak sem a soron és a földszinti lakó renitenskedett vagy a tervező akart kitolni minden emeleti lakóval, vagy olyasvalaki költözött a földszintre, akinek volt egy plusz ablaknyi befolyása.

A terasz a lépcsőházból nyílik és ez az egyetlen terasz az épületen: ami senkié és a lépcsőház belépő részét fedi. A funkcionalitása nulla lenne, ha az élelmes emberek nem sajátítanák ki. Nem tudtuk lefényképezni, de egy másik hasonló adottságokkal rendelkező blokk kis teraszán éppen teregettek.

Az abszolút kedvenceim ezek a blokkok a kis egyforma, pasztell színű loggiákkal - gyönyörűek!

Nem lenne teljes a kép, ha nem láttunk volna mai blokkokat (ma szeretik társasháznak nevezni, de én tudom, hogy ez ugyanaz). A meglepő nem a hasonlóság, hanem az, hogy nagyon kevés van belőlük.

Madártávlatból (szó szerint: Tatabánya fölött van egy nagy Turul emlékmű) így néz ki a környék, ahol ma jártunk:

Óbuda

2008-03-15T14:35:00.001+01:00

Több budapesti lakótelepen jártunk már fényképezni, és az itteni blokkokat valahogy mindig a pesti részhez kapcsoltam gondolatban, még akkor is, ha Gazdagrét sem Pesten van. Óbudához valahogy jobban illett a Krúdy által megjelenített világ, vagy Szerb Antal Utas és holdvilágjában leírt utcák, házak, emberek. A mai Óbuda meglepő arcával kerültem szembe, amikor V.-t mentünk meglátogatni.

V. ugyanis Európa legnagyobb tömbházsorában lakik. A fenti képen ugyan nem látszik tisztán a házsor, de ez nem a fényképezőgép hibája: panorámafotón kívül semmilyen más módon lehet befogni az egész háztömböt. Mi tizenhat lépcsőházat számoltunk.

A tömbnek körülbelül a felét sikerült egy képen visszaadni. 3500-an laknak benne, ami egy jobbacska falu lakosságát jelenti, talán ezért hívják a társasház kezelő céget Faluháznak.

Nagyon furcsák számomra ezek a lakások, először azt hittem, hogy azért, mert nincs balkonjuk (erkélyük). Nem vagyok ugyan teljesen tisztában a loggia, balkon, erkély, terasz közti különbségekkel (azt azért érzem, hogy ezek nem teljesen szinonimák), de valami hiányzik nekem erről a hatalmas, megszakítatlan felületről. Aztán rájöttem, hogy vannak erkélyek, csak mind be vannak építve, ezért nem törik meg a felületet.

Váradiként vajon mi jut először eszembe erről a képről? Igen, annak egy modern változata.

Tipikus lakótelepi szórakozás, aminek nem kizárólag az idősebb, faluról felköltözött honfitársaink szeretnek hódolni: vasárnap délutánonként , ha a szomszédhoz már végképp nem látunk be, akkor vizslassuk csak unottan az utca népét.

További képek a környékről, kommentár nélkül.
Érdemes a színeket figyelni, az én kedvencem a barnás blokk a legvégén.